Az ok, hogy miért nem írtam ilyen sokáig. Többször is neki álltam a post megírásához, de egyszerűen nem jött semmi. Picit vártam és beérett. Voilá! Tanulság: sose feledd az idő gyógyító és rendező hatalmát.

"Lenni vagy nem lenni..." Túlcsépelt mondat. A casting kért egy monológot és nem volt más ötlet, úgyhogy ezt adtam elő. Addig nem lehet ezt megcsinálni, amíg nem érted, hogy mi a szöveg jelentése, hogy miről beszélsz, énekelsz, táncolsz, stb. Gondolkodtam. Nem féltem búvárkodni és magamban a legsötétebb sikátorokat látogattam meg. Utalás lesz az előző bejegyzésemre (ami szerintem egy picit túl korai klimax volt), bebizonyítottam, hogy úgymond semminek nincs értelme, nincs olyan, hogy valami "exact" lenne. Ez megindított egy folyamatot bennem. Rájöttem, hogy a fájdalom is semmi, a szégyen is semmi, a halál is semmi. Azóta kitolom a határaimat. Ennek a korszakomnak ez lesz a lényege. Cigizni fogok. Szívni fogok. Csókolózni fogok. Szeretkezni fogok. Bántani fogom magamat. Szeretni fogom magamat. Talán megölöm magamat. Sokkolni fogok mindenkit. Aztán majd fognak jönni az emberek, hogy "Úristen, jól vagy? Ezzel nem teszel jót magadnak...", hát elmondom, ez a legjobb nekem. Többé nem megérteni, hanem megtapasztalni szeretném a világot. Az egyik (egyébként imádatos) tanárom mondta azt, hogy "Hol van az a srác, aki 3 héttel ezelőtt itt volt?", nincs olyan, hogy valaki. Szerintem nincs személyiség, folyamatosan változunk, ez egy pillanatnyi, ideiglenes állapot. Mert semmi sem fix. Itt zárul a kör.

Tehetségtelen. Nálam ez egy külön érzelem. Amikor úgy érzem, hogy valaki jobban öltözik, helyesebb, szerencsésebb, boldogabb, eredetibb, vagy jobb nálam valamiben. Egy pillanat alatt jön és szíven üt. Elegem van már ebből. Egész életemben üldözött, most jön az, hogy megállok, 180° és harcolok. Gyűjtök még önbizalmat, de úgy érzem, hogy kezd eltűnni ez a szarság. Most jön az, hogy másoknak fogom ezt okozni. Úgy érzem, hogy az emberek fölött állok. Ezért határoztam el, hogy én nem az az "isteni császárkirály" leszek, hanem segíteni fogok másoknak. Nem hős leszek, csak sok embert szeretnék eljuttatni a szellemi, mentális és emocionális fellángolásba. Szeretem, ahogy vagyok. Szeretném azt, hogy ezt mindenki érezhesse. Mellékesen szeretném megjegyezni, hogy a Föld jelenleg lángol és szükségünk van összefogásra. Nem hiszem, hogy valaha békében fog élni a világ, ezt azért gondolom, mert akár ha atomokra gondolunk, akkor is rájövünk, hogy nem lesz olyan, hogy az összes stabil nemesgáz-állapotban lesz. Van valami hajtó ereje a világnak, ami mindig újabb konfliktusokat okoz. Ez nem rossz, ez csak így van. Viszont abban hiszek, hogy lehetünk egy egység, amiben az egyének egyaránt értékesek, mégis különbözőek. 

Mára ennyit. Várom a reakciókat és ötleteteket témákhoz.

Dalok

• Toto - Africa
• Lady Gaga - Dope
• Cindy Lauper - True Colors
• Miley Cyrus - We Can't Stop
• Morcheeba - Enjoy The Ride

Mi történt velem? Egy ideje nem írtam a blogot, amiért szeretnék bocsánatot kérni. Intenzív 14 nap volt, nagyon sok tanulsággal, emberi szituációkkal, fájdalommal, érzelemmel, gondolattal. A post valószínűleg hosszabb lesz, mint amilyen szokott lenni, a kérésem az, hogy ha lehet akkor egyben olvassátok el és adjatok időt neki. Bármi kérdést, hozzáfűzést vagy dalcímet elfogadok, várom őket a comment-szekcióban. Jó olvasást!

Mi az életfelfogásom? (Alább láthattok egy ábrát, amit rajzoltam. Picit segít a megértésben.) Az emberek különlegesek. Mindenki más, persze gyakran vannak közös vonások. Szerintem mindenki a maga világának a középpontjában áll. Az amit lát, ízlel, hall, megérint, érez, érzékel, gondol. Semmi másból nem tudunk el kezdeni építeni. Ahogy cseperedünk, tapasztalatot és tudást szerzünk, van amit a saját bőrünkön, van amit másoktól. Van amit felejtünk, van ami bennünk ragad. Az ábrán azt mutatom, hogy ezek az információk kapcsolódnak és egy óriási-óriási hálózatot alkotnak. De aztán: a kapcsolatok megszakadnak. Ha kérdésbe foglalnánk ezeket a gömböket, akkor nem tudnánk rá szavakkal válaszolni, talán sehogy sem. Az emberi tudás az űrben lebeg. Ebből arra gondoltam, hogy talán semminek nincs értelme. Valószínűleg igen. Ha nagyon tanácstalan vagyok és mondjuk döntenem kell, akkor mindig kérdezgetem magam. Mire jó ez? Hogyan segít nekem? Mi a hatása? Mindig eljutok egy pontig, amikor már lehetetlen válaszolni. "Mi az élet?" Ha valaki tud, akkor én azt szívesen meghallgatom. Próbálgassátok, nem kell, hogy értelme legyen! Szeretném, hogy az emberek megtanuljanak gondolkodni. Úgy értem, hogy értelmesen gondolkodni. Én azt mondanám, hogy az élet, a lét az amit látunk, ízlelünk, hallunk, megérintünk, érzünk, érzékelünk, gondolunk. Várom a ti verziótokat!

A következő lecke, amit megtanultam: dolgozz, tegyél, csinálj, alkoss! De legyen egy cél, légy motivált! Anélkül nem megy semmi. Minden akkor megy magától, ha van valami olyan, amiért megéri mennie. Az is lehet egy ok, ha túl szeretnél esni valamin. Ha egyszerűen szeretnénk nézni a dolgot, akkor vannak dolgok, amit szeretnénk megcsinálni és vannak, amiket meg kell csinálnunk. Van metszetük is. Azt kell elérni, hogy csak a metszet létezzen vagy azok a dolgok, amiket meg szeretnél csinálni. Az út, ami elvezet odáig, egyáltalán nem egy egyenes macskaköves sétálóutca, hanem inkább egy hegyi túraútvonal. Ha a hegy csúcsát nézed, akkor gyorsabban feljutsz, mintha azt nézed, mi van a lábad alatt. Fogsz találkozni sok más hegymászóval is, lehet, hogy gyorsabban mennek, lehet, hogy már a csúcson vannak, de csak is magadra koncentrálj ilyenkor. Lesznek viszont olyanok is, akik alig tartanak valahol. Segíts! Ne légy bunkó, de ne légy naiv sem. Csak akkor segíts, ha nincs nagy ára, ha megéri neked, hogy segíts nekik. Ha előrenézel és csak néha pillantasz le, akkor egyszerűbben fent vagy, csak légy erős! Most mit szerettem volna ezzel elérni? Motiválni titeket, hogy felkeljetek a széketekből és csináljatok valamit. Nem lehet csak a levegőben lógni, az sosem jó neked és gondolom, hogy nem szeretnél magadnak rosszat. Néha meg kell állni, és ez teljesen rendben van. Ahhoz, hogy valamit effektíven csinálj, ahhoz kell, hogy kipihend magad. Életemben nem dolgoztam ennyire keményen talán, mint az elmúlt két hétben. A hetem 120 órás. Addig nem kapcsol ki az agyam, amíg el nem aszom. Mi az oka? Van miért felkelnem, minden egyes nap. Szenvedek is, de megéri. Hogy csináltam?

Iskola. Szomorúan jöttem rá a következőre: senki sem tanulni jár a suliba. Életemben talán 2-3 olyan kortársammal találkoztam, akik szerettek tanulni. Ez egy szörnyű arány, ahhoz képest, hogy száz és ezer diákkal találkoztam már. A tanulás, a tudás egy szám. Egy egyjegyű szám. 1, 2, 3, 4 vagy 5. Ha 5-öd vagy 4-ed van, akkor te mindent tudsz. Ha az alatt, akkor szar vagy. Ez van beültetve a fejünkbe. Millió különbség van két 5 között. Mennyit tanult, hogyan tanult, mikor tanult, mennyire csinálta ezt élvezetből? Ne azért tanulj, hogy 5-öd legyen. Találj motivációt! Most fog jönni az előző paragrafus. Én azért vagyok "jó tanuló"-ként megcímkézve, mert hajtok. Mert van célom. A számok mögé lestem. Az órák mögé lestem. A tananyag mögé lestem.  Olyan gondolkodást értem el, ami az iskolán kívül van. Rájöttem, hogy mi az értelme és hogy igazából mi ez a jelenség. Tudásszomjat értem el. Mielőtt leülök tanulni, vagy házit írni, mindig keresek egy indokot, hogy miért. Egyszer nem volt, olyan, hogy ne találtam volna. Biosz. Meg szeretném ismerni nem csak a belső, hanem a fizikális valómat is. Irodalom. Mit éreznek az emberek, és hogyan fejezik ki? Történelem. Egyszerűbb és bölcsebb nem csak a saját, de más emberek hibáiból tanulni. És így tovább mehet a lista. De lehet akár az is, hogy minden oldalra beteszel egy kocka csokit. Ha lesz kedved leülni tanulni és megcsinálni és/vagy megcsinálod, akkor az oly mindegy. Hogyan tanulj? Érdeklődj! Legyél nyitott. Tényleg semmi több. Olvass a sorok között. Azért tanuld, hogy tudd. Ne csak a szavakat. Tarts pihenőt. Tedd el a telefonodat. Hallgass zenét, ha jobb. Én egyfolytában zenét hallgatok, mindent képes vagyok így is megtanulni, ha szeretnék. Van aki nem tud. Mindenki totál más. Próbálkozz! Ne add fel. A motiváció lehetőleg ne az legyen, hogy kapjál egy aláfirkantott papírt. Akkor beleestél a csapdába. Ha észben tudod ezeket tartani, akkor te is "jó tanuló" leszel. 

A két hetem tartalmát később fogom folytatni. Címszavakban: coming-out, maximalitás, hallgatás, önbizalom, segítség és lelkiismeret...

Dalok

• Miley Cyrus - Bad Mood
• Benjamin Clementine - The Phantom of Aleppoville
• Ed Sheeran - Lego House
• Ha van neked is egy jó dalod, amit szívesen megosztasz, akkor azt én nagy kedvvel meghallgatom.

Depresszió. Először 3 éve találkoztam vele. Amit nem tudtam, az az, hogy mindvégig itt volt. Ki ő? Mi ő? Mit tesz? A Depresszió üres. Egy fekete átlátszó gomolyfelhő, ami a mellkasomban él.

Tisztázzuk, hogy mi és ki ő. A filmekben előszeretettel mutatják úgy, mint valami igazán szép és különleges dolgot. A depis karakterek okosak, bölcsek és gyönyörűek (kimondottan akkor, amikor sírnak). Általában valami történik és hirtelen, wow, depressziós lett. A média rosszul közvetíti. Nincs két egyforma Depresszió. Először nem veszi észre az ember, hogy ott van, szépen lassan belelebeg, belefolyik az ember életébe. Az embert nem éppen szomorúságba teszi, hanem egy köztes kondícióba, amikor az embernek nincs sírhatnékja, mégis szomorú, mérges és tehetetlen. Csendes, mély, üres. Ezt a három szót találtam a legjellemzőbbnek a sajátomra. Általában nincs indok, amiért jön. Csak besétál az ember életébe és mindent megváltoztat. Elégedetlenséget hoz. Nem is tudod, hogy miért vagy szomorú vagy csalódott, de az vagy. Kritikus leszel magaddal szemben. Olyan, mintha egy másik lélekkel kéne megosztanod a tested. A végén deformálódik a személyiség. Ez a két lélek egyszer csak egybeolvad és egy sötét ködtömeg lesz belőle. Nap, mint nap érzem. A Depresszió elidegenít és mindennapivá tesz, ami olyan rossz, mintha mindent sötétté és keservessé tenne. Belülről kezd el enni és még nagyobb teret csinál. Ez egyszerre fizikális, mentális és emocionális. Ugyanolyan, mint egy veleszületett betegség, csak ez az érzelmeimen jön ki.

Hogyan szelidítettem meg? Hozzászoktam. Rájöttem, segít. Örülök hogy ilyen érzékeny vagyok. Ezek a érzelmek segítenek zenélni és írni. Az elégedetlenség hajt előre. Nincs megállás, nincs olyan, hogy elégedett vagyok, nincs tökéletes. Segít látni. Jobban érzékelem a világot körülöttem. Ez elgondolkodtat és ettől csak bölcsebb leszek.

Budapest a káosz városa. Főleg egy kisvárosi embernek, mint nekem. Még csak másfél hónapja lakom itt, de már  tanított. Mutat nekem jót és rosszat egyaránt. Sok leckét ad nekem. Ezt mind fel kel dolgoznom és tanulnom kell belőle. Ezt a folyamatot szeretném megosztani. Szeretnék beszélgetéseket és elmélkedéseket indítani. Szeretnék "jobb emberré" válni. 

Miért jöttem Pestre? Mostanra már nem tudom. Ahogy ideértem, elvesztettem az indokokat és most mind szétrepült üveggolyók, úgy keresem őket; aprólékosan és figyelmesen. A jövőm egyelőre üres. Nem kilátástalan vagy biztonságtalan, szimplán meg kell találnom, hogy mivel töltöm ki. Én írom a saját sorsomat.

Múlt - Jövő Egy valamire már most rájöttem: nagy vonalakban ahhoz, hogy lehessen jövőm, el kell engednem a múltat. Ezt elemezzük ki. Mert ez az állítás nem takarja a teljes valóságot. Észrevettem, hogy a dolgok mennyire értékesek, de tipikusan miután már elvesztettem őket. Az emlékek, az élmények, csalódások, emberek, dalok, hangulatok, gondolatok, tények és tévhitek. Újraélem ezeket. Múlt vagyok. Persze a jelen mindig múlt lesz, a jövő meg mindig volt jelen. Mivel le vagyok ragadva, elfelejtettem és nem merek nyitni a jövő ismeretlen titkai felé. Nem merem jól érezni magam. Nem merek barátkozni. Nem merek új élményeket szerezni. Ezt nem csinálhatom, különben örökké csak arra gondolnék, hogy mim volt, nem törődve azzal, hogy mim van. Jelenleg úgy vagyok a "Budapest-project"-tel, hogy egy évet kibírok, majd visszamegyek Kanizsa biztonságot adó, ismert zúgaiba. Bár soha nem fogok ugyanoda visszamenni...

Amit megtanultam: a dolgok múlnak. Meghalnak. Eltűnnek. Nem jönnek vissza. Soha. Ijesztő és sajnos egy tény. Nem tudunk semmit sem csinálni. Ez a legnehezebb dolog. Veszíteni. Valami fontosat, kedveset, számunkra jót, olyat ami mindig ott volt nekünk. Ez egy olyan dolog, amin nem tudtam még magam túltenni. Jelenleg félve élek. Mi tűnik el Kanizsáról örökre, amíg nem vagyok ott? Ezért van egy célom. Szeretnék szembeszállni ezzel és felhagyni a folyamatos aggódással és paranoiával. Mert addig sem lesz jövő. Ami jelen lesz. Ami múlt lesz. Ami emlék lesz. Ami élmény lesz. Erre kaptam egy nagyon jó mondatot, ami az egyik kedvencem: 

 Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.

Új fejezet kezdődik az életemben? Ha igen, sikerült lezárnom az előzőt? 

Barna hajú, pattanásos, 13 éves srác, aki idősebbnek néz ki, ül a 2-es jelzésű, 6 órás buszon. Fején egy törött fejhallgató. Nem tud leállni a zenehallgatással. Haja kócos, mélybarna szemei csillognak; frissen mosakodott meg. Szájában egy rágó, mert visszaaludt és nem tudott fogatmosni. A kedvenc zenéit hallgatja, csak azt a párat, újra és újra. Ezt csinálta éjfélig a töri tanulás helyett. A nap első sugarai üdvözlik, de ő csak a busz koszos padlóját bámulja. Nem tudja még, mi vár rá...

A busz beér az Eötvös tér megállóba. Ő már az előző megálló óta áll az ajtóban. Az ajtók kétfelé szétnyílnak, ő pedig peckesen lepattan a szürke járdakőre. Az őszi októberi, csípős hideg levegő csipdesi az arcát, a kabát alatt izzad, csakúgy mint zsebrevágott kezei. Egy új lejátszási listát hallgat. Ezt a számot még nem hallotta...

Fekete haj, fekete pár csillogó szemek. Tükör előtt, gondosan vízzel mossa tincseit, fésűvel igazít minden hajszálat pontos helyére. A nővére még szuszog a melette lévő szobában. Félvállra veti iskolatáskájàt, int húgának, aki még a reggelijével küszködik és anyjára néz. Ő magához húzza, megöleli, két csókot nyom orcájára és szép napot kíván neki. Kilép a bejárati ajtón, kishúga beéri és elindulnak az utcán. Ő most kezdte a gimnáziumot. A húga meg ötödikes. Egy iskolába járnak, még csak másfél hónapja, de minden már megszokott és otthonos. Nem beszélnek, nem csevegnek, csak egy irányba nézve lépkednek...

 Megint lekéste a zöld lámpát, ezért lassúra fogta a tempóját. Ebben a pillanatban egy új fiú és egy kislány ért a zebrához. A két szempár találkozott, a mélybarna és a fekete csillogó, de éppen csak egy pillanatra. Amikor a nagydobot rúgták, amikor a zongorán C akkordot fogtak, amikor az énekesnő kiengedte a hangját, amikor a gitárok bőgtek, amikor az ébredező, még punnyadt nap sugarai szétolvadtak az arcokra...

A napok ugyanazok voltak; reggel ugyanaz  a 3-4 osztálytárs volt még csak benn, az órák ugyanúgy lassúak voltak, a menza mindig borzalmas, íztelen, iskola után a könyvtár, ahol álmodozott és jövőjének szálait szőtte, majd lesétált a balett terembe, ahol egy pocakos, mosolygós szemű asszony próbált balettot tanítani tinédzser lányoknak, majd haza, itthon benyomott egy gyrost, arra ivott egy liter vizet, a hangulatvilágítást és a diszkólámpát bekapcsolta, a szoba ajtaját becsukta, telefonját bedugta a hangfalba és a kis háromszögre nyomott...

-

Ez történt velem, szerintem naprapontosan egy éve. Lefekvés előtt elkapott egy fura érzés, én megragadtam és hirtelen minden visszajött. A dalszövegek, a dallamok, a fények, a színek, a hangulatok.  Ezt a blogot azért indítom, mert túl sok gondolatom van és le kell vezetnem őket. Talán a világ befogad engem. Nem tudom, meddig fogom ezt csinálni, valószínűleg addig, ameddig lesz kedvem. A következő bejegyzésben beszélek a jelenről és folytatom a történetem. 

Dalok

• Lady Gaga - Joanne című albuma
• Lady Gaga - Speechless