Budapest a káosz városa. Főleg egy kisvárosi embernek, mint nekem. Még csak másfél hónapja lakom itt, de már  tanított. Mutat nekem jót és rosszat egyaránt. Sok leckét ad nekem. Ezt mind fel kel dolgoznom és tanulnom kell belőle. Ezt a folyamatot szeretném megosztani. Szeretnék beszélgetéseket és elmélkedéseket indítani. Szeretnék "jobb emberré" válni. 

Miért jöttem Pestre? Mostanra már nem tudom. Ahogy ideértem, elvesztettem az indokokat és most mind szétrepült üveggolyók, úgy keresem őket; aprólékosan és figyelmesen. A jövőm egyelőre üres. Nem kilátástalan vagy biztonságtalan, szimplán meg kell találnom, hogy mivel töltöm ki. Én írom a saját sorsomat.

Múlt - Jövő Egy valamire már most rájöttem: nagy vonalakban ahhoz, hogy lehessen jövőm, el kell engednem a múltat. Ezt elemezzük ki. Mert ez az állítás nem takarja a teljes valóságot. Észrevettem, hogy a dolgok mennyire értékesek, de tipikusan miután már elvesztettem őket. Az emlékek, az élmények, csalódások, emberek, dalok, hangulatok, gondolatok, tények és tévhitek. Újraélem ezeket. Múlt vagyok. Persze a jelen mindig múlt lesz, a jövő meg mindig volt jelen. Mivel le vagyok ragadva, elfelejtettem és nem merek nyitni a jövő ismeretlen titkai felé. Nem merem jól érezni magam. Nem merek barátkozni. Nem merek új élményeket szerezni. Ezt nem csinálhatom, különben örökké csak arra gondolnék, hogy mim volt, nem törődve azzal, hogy mim van. Jelenleg úgy vagyok a "Budapest-project"-tel, hogy egy évet kibírok, majd visszamegyek Kanizsa biztonságot adó, ismert zúgaiba. Bár soha nem fogok ugyanoda visszamenni...

Amit megtanultam: a dolgok múlnak. Meghalnak. Eltűnnek. Nem jönnek vissza. Soha. Ijesztő és sajnos egy tény. Nem tudunk semmit sem csinálni. Ez a legnehezebb dolog. Veszíteni. Valami fontosat, kedveset, számunkra jót, olyat ami mindig ott volt nekünk. Ez egy olyan dolog, amin nem tudtam még magam túltenni. Jelenleg félve élek. Mi tűnik el Kanizsáról örökre, amíg nem vagyok ott? Ezért van egy célom. Szeretnék szembeszállni ezzel és felhagyni a folyamatos aggódással és paranoiával. Mert addig sem lesz jövő. Ami jelen lesz. Ami múlt lesz. Ami emlék lesz. Ami élmény lesz. Erre kaptam egy nagyon jó mondatot, ami az egyik kedvencem: 

 Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.

Új fejezet kezdődik az életemben? Ha igen, sikerült lezárnom az előzőt?